Új év… Boldoguj, ha tudsz Hofi szerint. Milyen igaza van. Nagy ünnepség volt a hajón, kaptunk vacsit, minden nap ilyen kellene, de ezt is meg lehetne unni. Az éjféli nagy bulihoz 4 perccel korábban tudtunk csatlakozni. Volt egy hajókürt és ennyi, és persze fizetős pia hatalmas sorral. Kívántunk buékot mindenkinek, még én is, akinek nem akartam, de nem is gondoltam komolyan. Kicsit pesszimista vagyok, ami rám nem jellemző, csak ma már egy kicsit sokat dolgoztam, és 20 perc pihenőm van csak, azután mennem kell dolgozni, így 12,5 órát kell lehúznom mosolyogva, de mindezt azért, mert egyeseknek már csak napjai vannak hátra, és nem érdekli őket semmi szépen fogalmazva, és a fél óra + meló helyett 2 óra+ munka lett, ami a pihenőmből vett le 2 óra- -t. Most nem vagyok nagyon boldog, Krisztit sem tudtam elérni, a hangom is kezd elmenni, a torkom fáj, és nem mehetek oda a főnökhöz, hogy a többiek 2 órával kevesebbet dolgoznak én, és így hogy fogom az elvárás számot teljesíteni, és egyáltalán ébren maradni… Sok holt pont van egy ember életében, és néha nem értjük, hogy miért nem veszi észre ezt a környezetünk, de mivel az emberek többsége nem törődik a másikkal, gyakran még magával sem, így nem elvárható ez a fajta figyelem. Ma mivel elegáns esténk van, a normál pihenőim sem lesznek meg, csak éppen lejövök inni a kabinba és ennyi.
Arra nem emlékszem, hogy pontosan hogy írtam az amcsik öltözködési szokásait, de ha Gábor felfigyelt rá, és védelmükbe vette őket, akkor biztos nem volt túl szép. Az tény, hogy fele annyiba kerülnek a cuccok, mint otthon, és a pénzük összehasonlíthatatlan. Na mennem kell, mert szólni fognak. Annyival zárom, hogy Kriszti Boldog újévet neked, nem volt nálam a telefonom, és sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni, a holnapi napot még nem tudom. Mindenkinek azt kívánom, amit ő is nekem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.