Mit is írhatnék ilyen hosszú idő után. Talán annyi, hogy megkaptam a jellemzésem, most már hivatalosan is fotós vagyok, ez egy kisebb fizetés emelést is jelent, és ami a legfontosabb, 90%-os jellemzést kaptam, ami olyanok miatt csökkent, hogy nem kaphattam 5 pontot az esküvőre meg a photoshopra, mert nem használom, és nem lövök esküvőt. Csak ilyenek miatt nem fullos, a főnököm mondjuk beleírta, hogy reklamáltam egyik beosztásom miatt, és nem is az volt a gond, hogy a meetingen történt, hanem hogy nem volt kidolgozott megoldásom, csak a problémát zúdítottam rá. Szóval csak ennyi a hiba, de ezt még elviselem. A srácokkal ma gangwayt lőttünk, és ki voltak akadva, amikor elkezdtem állítani a vendégeket, egyből megnőtt a képek száma, mindenkit valahogy megállítottam, még úgy is, hogy velem csináltak képet. Sajnos a főnök elmegy 31-én, és egy senior jön helyette Peruból. Mindent előröl, kell kezdeni, és 4 ember megy szabadságra addig, tehát 4 új ember is jön. Nekem a szobatársam megy haza szerdán, így talán sikerül elfoglalnom az alsó szintet az ágyon (végre). Megjött helyette már a pótlás, nem tom még, hogy nem ő lesz-e az új szobatársam. Amúgy nem történik nagyon semmi, nagyon sok a meló, nem jó a kaja, de ez ugye már köztudott, tehát ma is megyünk a Lido-ra enni mongol kaját, ami inkább táj, mint mongol, de fincsi az a lényeg. Vettem téliszalámit, de nem a Pick, hanem ezt is itt kint csinálják magyarok. Csináltunk is egy magyar estét, hatalmasat kajáltunk belőle, frissen sütött zsömivel meg chibattaval. 17$ egy rúd ára, de megéri, mert legalább kis otthoni… Már tudom, hogy még éri kihozni ide a cuccokat, ami magyar. Itt minden olcsóbb, de azért az otthoni csak otthoni… Mindenki rá van állva a kis helikopterezésre, éjszakánként nyomjuk 1000-el. Már egy párszor reptettük hajnal 2-3 felé az átriumban 5 emeletmagasságig, és hatalmas flash!!! Szóval elfoglaltság, amit alvás helyett is tudunk csinálni. Menni fog az üzletelés is vele, mert sokan be vannak oltva már vele, és rosszabb mint az influenza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jégkrém 2010.01.15. 14:42:00
norimoni 2010.01.19. 14:42:03
Olvasgattam a blogodat. Tetszik, hogy beszámolsz a tapasztaltakról. Szeretnék hajón dolgozni, a napokban szeretném elküldeni a jelentkezésem és szeretném tudni, mi az amire jobban rá kell állni. Ami főként érdekelne, hogy milyen nyelvi tapasztalatokkal kezdtél neki, főleg fotós kifejezések terén és milyen fotós tapasztalataid voltak, ill. mi előny?
A nyelvi vagy a fotós tapasztalat?
Remélem lesz alkalmad válaszolni,
Üdv
Nóra