Eljött annak az ideje, hogy az emberek elkezdjenek haza szivárogni. Sok jó arc hagyta már el a hajót, és jan 7-10 között is sokan fognak elmenni, akik fontosak számomra. Két nagy veszteség, Laci, akiről már több soron írtam, és ha olvassa ezeket a sorokat, és lusta végignézni, akkor is tudhatja, hogy említést tettem már róla. A másik ilyen a managerünk, akinek szintén januárban jár le a szerződése. Nem tudom, hogy kit fogunk kapni, de félek tőle már előre. Nehéz lesz egy új emberrel az ő útját követve újra felvenni az iramot. Jött egy új srác, akinek a második szerződése, Philippin ő is, jó srácnak látszik, jól dolgozik. Most mindenki vásárlási lázban ég, mindenki lencséket vesz, meg Canon 5D Mark II.-t, mert el vannak szállva tőle. Nekem is álmom egy ilyen gép, de majd meglátjuk, hogy jut-e rá, de az biztos, hogy itt minden nagy lépcsővel olcsóbb, mint otthon, csak hát a haza juttatása necces lehet. Erről már írtam a kezdetekben. Itt a kelet európai emberek nagyon megünnepelték a mikulást, vagy csak okot adott az ivásra, mint mindig… De szó sem róla, valaminek kell a haza-otthon szóhoz kötődnie. Mi megtaláltuk a „made in USA” Gyulai kolbászban azt a kis pluszt, ami haza mutat, és a szívünket boldogság tölti el, nem kevésbé a hasunkat. Már 2 nagy darab az adag 6 emberre, videó is van róla, szóval majd egy gyenge pillanatomban megosztom veletek a zabálás dicső pillanatait.
Megismerkedünk egy huszon éve kint élő magyar családdal, nagyon normális emberek voltak, szerencsétleneknek utolsó éjszaka kiöntött a fürdőjük, és hajnal 3 kor kaptak is másik szobát. Az ember helikopter pilóta, és oktató, hatalmas arc, 8 kerből. linkelek egy videót, és eldöntitek, hogy milyen… https://www.youtube.com/user/ChopperGabor
na most ennyi időm van, mert este buli lesz, Kerry Ann búcsú bulija a Bambu-ban Nassauban.( adjuk meg a módját)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ChopperGabor 2009.12.09. 01:51:13