A legfontosabb a túlélés… Nem könnyítik meg a dolgunkat, az elvárás egyre nagyobb, amivel nincs is gond, de semmi pozitív visszajelzést sem kapunk. Ezt mondjuk megtörném, mert tegnap megkaptam az elsőt, pedig szerintem utána kellene nézni a kiképzőnk diplomájának, mert az nem a fotózás lehet, hanem az agyturkászás, manuipuláció. Szerencsére emberére talált, mert átlátok rajta. Azt bebizonyítandó, hogy lassúak vagyunk, adott egy feladatot, amit 5 perc alatt kellett volna megcsinálni, természetesen senkinek nem sikerült időn belül, de bebizonyította, hogy tényleg lassúak vagyunk. Megérte… A csapat még mindig gyenge, és rengeteg hibával dolgozik. Szerintem erre hajtanak. Megértem őket is, mert ugye amikor kiadnak innen minket, akkor már nincs bocsánat. Amire figyelünk, hogy ne hibázzunk, vagy ne nagyot. A szerb sráccal kapjuk a jó melókat, nem is okozunk csalódást. Megkérdeztem a managert, hogy az üresedésre hogyan pályázhatnék, röviden válaszolt: Be th ebest –szabad fordításban : légy a legjobb. Ennek megfelelően próbálkozom. Csináltunk olyat, hogy a kikötőben sötétben álltunk állvánnyal, és a korlát mögé állított vendégekhez a hajót fotóztuk. Nagyon jó képek lettek, itt tesztelt minket a fotós, hogy mennyire vagyunk jók. Remekül megoldottuk, tejesítve a limitet. Tegnap a dekken fotóztunk a medencénél az új felszállókat. Sokat kell beszélni velük, fűzni őket, de megy. A csapat 2 női tagja elment tegnap Miamiban a Miami Ink-hez. Buliból bementek a céghez, a csaj nem volt bent, de 6 hónap az előjegyzés, úgyhogy két másik srác csinált nekik 20 cm-es MIAMI INK feliratot 300$ ért. Nem normálisak, de nagyon boldogok tőle. Ha a csaj csinálja, 1200$, így is csoportos kedvezményt kaptak, 350$ lett volna. Ma elegáns este lesz, mindenki smokingban és estéjiben, szóval ki kell hozni a legjobbat magunkból, ott lesz az oktató mögöttünk végig L. Remélem sikerül a legjobbnak lenni, nagyon jó itt a társaság. Matt szerint hülye vagyok, hogy a Bahamákon beülök egy kávéházba netezni, de Kriszti fontosabb, mint 1 órára beutazni valahova. Búvárkodni még nem tudtam, ma aludtam ki magam először. Szóval itt dekkolok, és igérem, ogy hamarosan mennek fel a képek, ha nem lesz ilyen tetű lassú a netem .
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.