A legfontosabb dologgal kellene kezdenem, de nem tudok olyat, ami egy kicsit is fontos lenne. Folyik az élet a hajón, most egy 7 napos alapkiképzést kapok egy tréningen túlélésből. Érdekes a dolog, azt leszámítva, hogy a Fülöp szigeteki előadó egy szavát sem lehet érteni, de a power pointjából legalább autodidakta módon szívjuk magunkba a survival technikát. Vicces a fickó, a cégnél ő az előadója ennek a tréningnek, de a pájö-Fonetikusan fájör-fire szóban valahogy mindig a pírot-azaz kalóz szót értem ki, csak az nem világos, hogy miért kell mentő öv, ha kalóz van a hajón… Elmondja, olaszul is, hogy vége a dalnak-finito muziká, ha 15 méternél mentőmellényben ugrunk ki a hajóból, tehát nem abban fogunk J.  A hajó medencéjében hétfőn fogjuk szimulálni az életmentő „matrac „ visszafordítását, és egyébb mentési és menekülési technikákat. Az a rossz a dologban, hogy a szabadidőnkben van a tréning, és a 12 óra meló mellett, ami gyakran több is, és ebben nincs a felkelés, készülődés és a kaja, szóval kevés az a szabadidőnek mondható időszak, amikor azt csinálnék, amit akarok. Gábortól, az itteni magyar helikopter pilóta és oktató-tól kaptunk egy felajánlást, hogy amikor van kis szabadidőnk Bálinttal, akkor összeszed minket, és elmegyünk csavarogni. Sajnos max reggel 7-du3.30-ig lesz egyszer csak szabadidőnk, de azt sem tudni, hogy mikor. Éjszaka képeket raktam ki a galériában, így 4 után kerültem ágyba, szóval a délelőtti tanfolyamom most du. lett tartva, de nem is bánom, majd ledolgozhatom ezt az időszakot is. Most jött egy srác 2 napja, és holnap megy is tovább, és sajnos egy már említett fotós is beadta az unalmast, ő 2 hete van itt, és kilépett, mert otthon jobban keresett a bankban, ahol dolgozott, és ez nem tetszik neki. Én is voltam kalóznak öltözve, még ennyi gyerek nem fakadt tőlem sírva, de sokan meg úgy örültek nekem, mintha a télapót látták volna. Aprópopó: itt ugye dec 24-én ünnepeljük a karit, de sokan akik tájok, de a szomszédos országokban: Macedóniában és horvátoknaál januárban van karácsony. Furcsa ez az eltérés, ok, hogy más vallások vannak, meg a hálaadás nem a mi ünnepünk, de akkor is, olyan hiányérzetet uralkodik el rajtam, ami nem elfogadható. Példa egyik zenész, aki több mint 8 hónapot töltött a hajón, kopasz volt és szakállas, hatalmas szódásszifon szemcsivel, és olyan volt, mint aki folyamatosan rajta van az anyagon. Lehet, hogy rajta is volt, de brutál zenét nyomott, manuálban nyomta, tehát kotta nélkül, egyedi stílusban, és nagyon tudott gitározni. (volt, hogy a vendég liftben 4 órát zenélt a sarokban ülve fel-le). Ő úgy gondolta 2 nappal a leszerelése előtt Nassauban, hogy” eljött az ideje hazamenni” -ezek az ő szavai. Nem jött vissza  a hajóra, hanem ott maradt a szigeteken, minden cucca, a csaja az útlevele itt volt a hajón, és ezzel teljesen elvágta a céggel a későbbi kapcsolat lehetőségét, ugyanúgy, mint a belépő kártyáját is a hajával együtt. Valahogy visszarepült, és a kikötőben kint várta, hogy a csaja kivigye a cuccait, és hazakocsikázzon NY-ba. Elbúcsúzott, átölelt, meg minden, de csak abban reménykedek, hogy én nem fogok ennyire megkattanni a hajós élettől, vagy a csirkemelltől, ami az egyetlen ehető rendelhető kaja a hajón, ha olyan ételek vannak, mint ma is. Szóval nem egyszerű az élet, de folyik rendesen, nem unatkozunk egy percet sem. Mindeninek boldog karit, aki olvassa ezt az írás sorozatot.